Húsvét

A Húsvét soha nem volt a kedvenc ünnepem. Gyerekkoromban a sok részeg emberrel társítottam az eseményt, meg a büdös kölnihez, amiért hiába tiltakoztam, hogy ne locsolják a fejemre, mégis megtették. Tinikoromban nem érdekelt a dolog, mert akkor már Kevesemmel voltam, s semmi más nem érdekelt. Aztán hogy megszületett kisfiúnk, eljárt apukájával locsolkodni. Az én saját családom sajnos csak édesanyámból áll. Amikor bekerültem férjem családjába örültem, mert jó nagy család és én mindig is vágytam ilyenre. Voltak közös Karácsonyok, mamákkal, unokákkal. Mindig hangsúlyozták, hogy a legidősebb nő fogja össze a családot. Aztán meghalt a legidősebb mama, és végeszakadt mindennek. Jelenlegi "rangidős" mama nem fogja össze a családot, ami elég szomorú, hiszen még fiatal, erős, de hiába jeleztük többször is ebbéli igényünket, nem foglalkozik vele. A család másik ágán a nők összefognak, összeűlnek Húsvétkor, csivitelnek, várják a locsolókat, jól érzik magukat. Ebbe én nem tartozok bele sajnos :-(

Egy kosárban vagyok egy számomra kellemetlen személlyel, akit szintén nem vesznek be a buliba. S nem értem miért?

S hogy miért írom én ezt le, ebbe a pozitív érzésekről szóló blogba? Azért, mert azon dolgozok, ha én leszek a család idős hölgytagja, összefogjak majd mindenkit, aki a családnak valahogyan is része.

Ma pedig kissé szomorkásan ugyan, de dolgosan megoldottam a napomat. Nekem a Húsvét általában a magányosságról, és a gondolkodásról szól.