Blog írására márpedig csak az vállalkozzon, akinek ideje is van rá. Annyi minden történik, és annyi mondanivalóm van, amit szeretnék átadni az embereknek, de ilyenkor jön a kis gonosz manó és elvesz minden időmet. Igen, most időhiányban szenvedek. Lehet, pont erről kellene értekezzek, és pont magammal? Legtöbb figyelmet most kisfiam gimnáziumi felvételijére fordítok, vagyis szeretnék fordítani. Emiatt tegnap egy fontosnak tartott dologról is lemondtam, amit eddig soha nem tettem. Nem mártírkodni akarok, csak tudatosítani magamban, hogy ez most fontosabb. Feszültségemet és segíteni akarásomat pedig úgy kell átadjam, hogy ne tűnjön túlzott noszogtatásnak: "Csináld már! Tanuljál! Nézz utána! Ne játssz közben! Vedd elő!" Már-már magam is unom, nemhogy Ő. De tudom, hogy sikerülni fog, s aztán fellélegzünk és lehet egy kicsit lazítani. A fejemben tolongó gondolatok pedig nem kapnak lehetőséget, hogy papírra kerüljenek, s aztán elfelejtődnek. Mármint leírni.
Magam körül is olyan embereket látok, akik a idő csapdájában vannak. Persze, hogy arra van időd, amire akarod, ez így van. A kérdés az, hogy mit áldozol fel érte? Az idő egy borzasztóan relatív dolog. Hiszen ólomlábakon jár, ha dolgozol, ha vársz valamire, és elillan, ha Kedveseddel, Családoddal, Barátaiddal vagy, pihensz, szórakozol. Az egyetlen megoldás a megfelelő fókuszálás. Nem kellemes tevékenység közben arra koncentrálni, hogy hatékonyan, jól, hamarosan végzel vele, és jöhet a jól megérdemelt kikapcsolódás, kellemes időtöltés közben pedig tudatosan kiélvezni annak minden percét... Hogy sokáig emlékezhess rá.
