2014. január 24., péntek

A félévi bizonyítvány :-)

Nos informatikus mérnökként sok mindent megértek, ami információs társadalmunkhoz kapcsolódik.
Vannak dolgok, amin bizony én is fennakadok.

Megkaptuk nagyfiúnk gimnáziumi félévi bizonyítványát kinyomtatva, (gondolom a Taninform rendszerből), csodálatos grafikonok, átlagok, előző évhez képest fejlődési irányok.... stb. Minden, mi szem-szájnak ingere.

Mindez rendben volna. Ám A5-ös formátumban, annak is a 2/3-ára, felére nyomtatva. Mondanám, hogy bolha*-nyi betűkkel, de ilyet ugye nem írunk le :-)

Egyszóval olvashatatlan. Ráadásul 2 példányban kaptuk meg, hisz mindkét szülőnek alá kell írnia.
Mit is??? Az ügyvédünk is folyton azt mondja, csak azt írjuk alá, amit elolvastunk, és megértettünk :-)

Tudom, hogy bajban van az oktatási rendszer, én magam is még fél évvel ezelőtt részese voltam a gépezetnek, tehát tényleg belülről látom és ismerem. Ez mégiscsak sok.

Tudom a gyermekem jegyeit is, tehát nem most szembesülnék először vele, nem ez a baj.
De mire tanítja az iskola a gyereket? Milyen "munkát" adjon ki a kezéből?

Nálam kiverte a biztosítékot. És nálatok?

u.i:
Fiúnk reakciója: "Annak örülök, hogy jobban izgat benneteket a bizonyítvány olvashatatlansága, mint a jegyek  :-)"

Hát ez van :-D




2014. január 16., csütörtök

Tapasztalás


Hogy mi a baj a mai világgal?

Egy furcsa közjáték néhány perccel ezelőtt:
Közösségi portál, ismerősöm belinkel egy cikket, a " legvonzóbb pasi", vagy valami hasonló címmel...
Rákattintok: mert hát miért ne?
El sem olvasom, egy nagy kép fogad, jobbra nyíllal a képet pörgethetem.

Gondolataim: Hát, tulajdonképpen nem rossz... azért az a sok tetkó nem kellene... szép szemek... izmos test... ez csak egy test, ami most ápolt és kigyúrt, de mi lesz 20-30 év múlva? .... milyen a benne lévő Lélek?

Minden gondolat egy kattintás és egy kép...

Közben rájövök, miden kattintás után másik év "legjobbpasiját" látom.
Észre sem vettem, annyira egyformák!

Mai "szépségideálunk" egyenruha. Illúzió. Múlandó.

Mai szépségideálunk a Test és nem a Lélek.

Hát ez a gond!

(Ehhez a bejegyzéshez képet direkt nem teszek. Mert nekem más az ideál.)

2013. szeptember 16., hétfő

Egy összejövetel emlékére

Furcsa az élet.

Szoktuk mondani, kicsi ez a város. Folyton ismerősökbe bukkanunk mindenhol.
Igen, pont azért, mert dolgunk van egymással. Az izgalmas csak az, ha ez a találkozás 20-25 év elteltével történik. Egészen más életkorban, társadalmi pozícióban, gondolkodásmóddal hoz össze a sors újra.
Persze, nem kell mindig mindennek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, ezért én is csak hagytam, hogy spontán történjenek a dolgok. Pusztán jól esett látni, mit hoz ki a sors az újratalálkozásból.

S lám-lám, még kaptam is valamit, amit most meg is osztok Veletek :-)
A hanganyagot kaptam, a képanyag egyik mandalámból készült.

Köszönöm az estét!




2013. szeptember 11., szerda

Gondolkodóban



Nagyon sokat gondolkodtam ennek a blognak a jövőjéről.

Hisz amióta beindítottam az Aranytükör blogot, ezzel szinte nem is törődtem.
Miért is írjam ide ugyanazokat a gondolatokat? 
Vagy írjam ide az oda nem illő, életemet érintő kérdéseket?

Folyamatosan változik körülöttem minden. Mert a világ erről szól. A változásról.
Egyetlen kérdőjeleket idéző téma a fejemben kamasz fiúnk, ám látván a többi szülőt, hasonló korú gyermekkel, hálás vagyok Istennek, hogy nekünk Őt küldte.

Mert alapvetően konszolidált, rendes srác. 
Ja, hogy nálam az már az is furcsa, ha valamire felemeli a hangját? Érzelmek, csalódottság, düh? Persze hogy rendjén van ebben a világban. Próbálom Őt tanítani, hogy tudja kezelni ezeket az érzelmeket.

A másik változás életemben a munkahely.
Évekkel ezelőtt elindultam egy úton, ami mára testet öltött. Azzal foglalkozok, amivel szeretek.

Ám volt egy ragaszkodásom, egy közalkalmazotti állás. Egy hely, amit én fejlesztettem ki, amit én üzemeltettem. Emberek, akik nagyon közel állnak hozzám, diákok, akiknek néha féltem elengedni a kezét.

Ez most az elengedés pillanata.

Egyetlen változatlan dolog az életemben a szerelem, amit a Kedvesem iránt érzek. Igyekszem elég hálás lenni ezért.
 
Hát nagyjából itt járunk... :-)

És hogy fog-e még a blog élni tovább? Talán. Ti szeretnétek?

2013. március 15., péntek

Hóhelyzet, kontra ünnep

Az egész ország megbénult a hóhelyzet miatt.
Több ezer ember vesztegel már 48 órája az utakon, segítségre várva.

A Facebook-ról  másoltam ide ezt a kis köszönetet:

Aus Austria mit Liebe!

A szabadságharc 165. évfordulóján osztrák hókotrók, vöröskeresztesek és katasztrófa-elhárítók oszlopban lépték át a magyar határt, hogy letakarítsák a magyar utakat és kiszabadítsák a hó fogságába rekedt honfitársainkat. 

A belügyminiszter miután végigaludta az éjszakát, úgy gondolta, hogy SMS-ekkel segíthet a legtöbbet a bajbakerülteknek. 

Az osztrákok sokkal effektívebben reagáltak, mint a magyar rezsim! Köszönet érte! Vielen Dank!

Nemzeti "ünnep"

Nem szeretnék senki nemzeti érzületű embert megbántani, de eszembe jutott néhány gondolat.

Itt van ez a "búsmagyar" nép. Nemzeti "ünnepeink" mind gyásznapok. Ezek nem ünnepek, hanem megemlékezések. Mit ünnepeljünk a márciusi ifjak bebörtönzésén? Mit ünnepeljünk az aradi vértanúk lemészárlásán? 
Az egész történelem tanítás folyamán arra tanítják a magyar diákokat, hogy haragudjanak a másik népre. Ezért vagy azért, de gyűlöletet alakítanak ki fiatal korban. Nem a nemzetek együttélésének lehetőségét adja vissza a tankönyv, hanem a haragot a kiontott életek miatt.

Nem vagyok egy Amerika-mániás. De! Ott mit ünnepelnek? A Függetlenség napját! Valóban ünnepli hangulatuk van, szívesen vesznek részt rajta. Mi miért nem ünnepeljük azt a napot, amikor a törökök vagy az oroszok elhagyták az országot? 
Valahogy úgy érzem, nem akarják, hogy kollektíven ünnepeljünk. Inkább az a cél, hogy kollektíven búsuljunk, gyászoljunk. 

Én már gyerekként pont ezért nem szerettem ezeket az ünnepeket. 
Nemzeti sorsról még nem hallottak ezek az emberek? Mi magunk is hódítottunk annak idején, lemészároltunk embereket, elűztük a hazájukból, megszállás alatt tartottuk őket. Mi magunk is megszállók voltunk. Akkor miért nem képzelhető el, hogy minket is megszálljanak? 

És itt természetesen nem azok ellen vagyok, akik csatákban elhunyt szeretteiket, rokonaikat hiába várták vissza. Félre ne értsetek (én is veszítettem el nagypapát az első világháború következményeként, akit nem is ismerhettem). De ez amolyan "nemzeti karma". 



2012. december 31., hétfő

2012 összegzés

Örömmel konstatálom, eredményes évet zárunk.
Dolog volt is rendesen, alig győztük. Lám, ez a blogom is alig-alig kapott bejegyzést.



Nos hát nézzük:
Régi vágyunk teljesült, amikor idén márciusban eljutottunk Indiába. Már 2011. augusztusától ez a dolog szőtte át mindennapjainkat. Az oltások, a készülődés... Történetét olvashatjátok: http://indiaiutazas.blogspot.com
Felejthetetlen, egy életre szóló élmény volt, ám itt nincs vége a történetnek. Hisz megfogadtuk, visszamegyünk.
Ugyanebben az időpontban (!) realizálódott egy másik régi terv, Kedvesem egy régi vágya egy ingatlan formájában, amiből aztán önzetlenül fizikai formát öltött az Aranytükör. Soha nem is gondoltam rá, hogy ez egy anyagilag megfogható dolog lesz, aztán jött egy gondolat, és hip-hop összejátszottak a dolgok. Itt nézhetitek: http://aranytukor.blogspot.com
Szintén ezen a tavaszon vették fel fiúnkat városunk egyik legjobb gimnáziumába, ahol nagyon jól érzi magát. Jó látni Őt is kiteljesedni.
Szeptembertől besűrűsödtek a dolgok. Gyakorlatilag reggeltől estig dolgozunk, de tudjuk meglesz az eredménye.
Aztán az év végére még a debreceni Govinda étterem (http://www.harekrisna.hu) is bővítésre került, ahol nagyon sok szolgálatra van lehetőség. Mekkora örömmel is segítünk ott!
Igyekszünk a legjobban  teljesíteni a kötelességünket, és sorban valósulnak meg céljaink. Még az év vége is gyarapodást hozott!

Biztosan vannak még dolgok, amiket kihagytam. Ezek voltak a legfontosabb vonulatok.

Nagyon hálás vagyok mindezért. Köszönöm-köszönöm-köszönöm!!!