Nem szeretnék senki nemzeti érzületű embert megbántani, de eszembe jutott néhány gondolat.
Itt van ez a "búsmagyar" nép. Nemzeti "ünnepeink" mind gyásznapok. Ezek nem ünnepek, hanem megemlékezések. Mit ünnepeljünk a márciusi ifjak bebörtönzésén? Mit ünnepeljünk az aradi vértanúk lemészárlásán?
Az egész történelem tanítás folyamán arra tanítják a magyar diákokat, hogy haragudjanak a másik népre. Ezért vagy azért, de gyűlöletet alakítanak ki fiatal korban. Nem a nemzetek együttélésének lehetőségét adja vissza a tankönyv, hanem a haragot a kiontott életek miatt.
Nem vagyok egy Amerika-mániás. De! Ott mit ünnepelnek? A Függetlenség napját! Valóban ünnepli hangulatuk van, szívesen vesznek részt rajta. Mi miért nem ünnepeljük azt a napot, amikor a törökök vagy az oroszok elhagyták az országot?
Valahogy úgy érzem, nem akarják, hogy kollektíven ünnepeljünk. Inkább az a cél, hogy kollektíven búsuljunk, gyászoljunk.
Én már gyerekként pont ezért nem szerettem ezeket az ünnepeket.
Nemzeti sorsról még nem hallottak ezek az emberek? Mi magunk is hódítottunk annak idején, lemészároltunk embereket, elűztük a hazájukból, megszállás alatt tartottuk őket. Mi magunk is megszállók voltunk. Akkor miért nem képzelhető el, hogy minket is megszálljanak?
És itt természetesen nem azok ellen vagyok, akik csatákban elhunyt szeretteiket, rokonaikat hiába várták vissza. Félre ne értsetek (én is veszítettem el nagypapát az első világháború következményeként, akit nem is ismerhettem). De ez amolyan "nemzeti karma".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése