A félévi bizonyítvány :-)

Nos informatikus mérnökként sok mindent megértek, ami információs társadalmunkhoz kapcsolódik.
Vannak dolgok, amin bizony én is fennakadok.

Megkaptuk nagyfiúnk gimnáziumi félévi bizonyítványát kinyomtatva, (gondolom a Taninform rendszerből), csodálatos grafikonok, átlagok, előző évhez képest fejlődési irányok.... stb. Minden, mi szem-szájnak ingere.

Mindez rendben volna. Ám A5-ös formátumban, annak is a 2/3-ára, felére nyomtatva. Mondanám, hogy bolha*-nyi betűkkel, de ilyet ugye nem írunk le :-)

Egyszóval olvashatatlan. Ráadásul 2 példányban kaptuk meg, hisz mindkét szülőnek alá kell írnia.
Mit is??? Az ügyvédünk is folyton azt mondja, csak azt írjuk alá, amit elolvastunk, és megértettünk :-)

Tudom, hogy bajban van az oktatási rendszer, én magam is még fél évvel ezelőtt részese voltam a gépezetnek, tehát tényleg belülről látom és ismerem. Ez mégiscsak sok.

Tudom a gyermekem jegyeit is, tehát nem most szembesülnék először vele, nem ez a baj.
De mire tanítja az iskola a gyereket? Milyen "munkát" adjon ki a kezéből?

Nálam kiverte a biztosítékot. És nálatok?

u.i:
Fiúnk reakciója: "Annak örülök, hogy jobban izgat benneteket a bizonyítvány olvashatatlansága, mint a jegyek  :-)"

Hát ez van :-D

Tapasztalás

Hogy mi a baj a mai világgal?

Egy furcsa közjáték néhány perccel ezelőtt:
Közösségi portál, ismerősöm belinkel egy cikket, a " legvonzóbb pasi", vagy valami hasonló címmel...
Rákattintok: mert hát miért ne?
El sem olvasom, egy nagy kép fogad, jobbra nyíllal a képet pörgethetem.

Gondolataim: Hát, tulajdonképpen nem rossz... azért az a sok tetkó nem kellene... szép szemek... izmos test... ez csak egy test, ami most ápolt és kigyúrt, de mi lesz 20-30 év múlva? .... milyen a benne lévő Lélek?

Minden gondolat egy kattintás és egy kép...

Közben rájövök, miden kattintás után másik év "legjobbpasiját" látom.
Észre sem vettem, annyira egyformák!

Mai "szépségideálunk" egyenruha. Illúzió. Múlandó.

Mai szépségideálunk a Test és nem a Lélek.

Hát ez a gond!

(Ehhez a bejegyzéshez képet direkt nem teszek. Mert nekem más az ideál.)

Egy összejövetel emlékére

Furcsa az élet.

Szoktuk mondani, kicsi ez a város. Folyton ismerősökbe bukkanunk mindenhol.

Igen, pont azért, mert dolgunk van egymással. Az izgalmas csak az, ha ez a találkozás 20-25 év elteltével történik. Egészen más életkorban, társadalmi pozícióban, gondolkodásmóddal hoz össze a sors újra.

Persze, nem kell mindig mindennek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, ezért én is csak hagytam, hogy spontán történjenek a dolgok. Pusztán jól esett látni, mit hoz ki a sors az újratalálkozásból.

S lám-lám, még kaptam is valamit, amit most meg is osztok Veletek :-)
A hanganyagot kaptam, a képanyag egyik mandalámból készült.

Köszönöm az estét!

Gondolkodóban

Nagyon sokat gondolkodtam ennek a blognak a jövőjéről.

Hisz amióta beindítottam az Aranytükör blogot, ezzel szinte nem is törődtem.

Miért is írjam ide ugyanazokat a gondolatokat? 

Vagy írjam ide az oda nem illő, életemet érintő kérdéseket?

Folyamatosan változik körülöttem minden. Mert a világ erről szól. A változásról.

Egyetlen kérdőjeleket idéző téma a fejemben kamasz fiúnk, ám látván a többi szülőt, hasonló korú gyermekkel, hálás vagyok Istennek, hogy nekünk Őt küldte.

Mert alapvetően konszolidált, rendes srác. 

Ja, hogy nálam az már az is furcsa, ha valamire felemeli a hangját? Érzelmek, csalódottság, düh? Persze hogy rendjén van ebben a világban. Próbálom Őt tanítani, hogy tudja kezelni ezeket az érzelmeket.

A másik változás életemben a munkahely.

Évekkel ezelőtt elindultam egy úton, ami mára testet öltött. Azzal foglalkozok, amivel szeretek.

Ám volt egy ragaszkodásom, egy közalkalmazotti állás. Egy hely, amit én fejlesztettem ki, amit én üzemeltettem. Emberek, akik nagyon közel állnak hozzám, diákok, akiknek néha féltem elengedni a kezét.

Ez most az elengedés pillanata.

Egyetlen változatlan dolog az életemben a szerelem, amit a Kedvesem iránt érzek. Igyekszem elég hálás lenni ezért.

 

Hát nagyjából itt járunk... :-)

És hogy fog-e még a blog élni tovább? Talán. Ti szeretnétek?

Hóhelyzet, kontra ünnep

Az egész ország megbénult a hóhelyzet miatt.
Több ezer ember vesztegel már 48 órája az utakon, segítségre várva.

A Facebook-ról  másoltam ide ezt a kis köszönetet:

Aus Austria mit Liebe!

A szabadságharc 165. évfordulóján osztrák hókotrók, vöröskeresztesek és katasztrófa-elhárítók oszlopban lépték át a magyar határt, hogy letakarítsák a magyar utakat és kiszabadítsák a hó fogságába rekedt honfitársainkat. 

A belügyminiszter miután végigaludta az éjszakát, úgy gondolta, hogy SMS-ekkel segíthet a legtöbbet a bajbakerülteknek. 

Az osztrákok sokkal effektívebben reagáltak, mint a magyar rezsim! Köszönet érte! Vielen Dank!

Nemzeti "ünnep"

Nem szeretnék senki nemzeti érzületű embert megbántani, de eszembe jutott néhány gondolat.

Itt van ez a "búsmagyar" nép. Nemzeti "ünnepeink" mind gyásznapok. Ezek nem ünnepek, hanem megemlékezések. Mit ünnepeljünk a márciusi ifjak bebörtönzésén? Mit ünnepeljünk az aradi vértanúk lemészárlásán? 

Az egész történelem tanítás folyamán arra tanítják a magyar diákokat, hogy haragudjanak a másik népre. Ezért vagy azért, de gyűlöletet alakítanak ki fiatal korban. Nem a nemzetek együttélésének lehetőségét adja vissza a tankönyv, hanem a haragot a kiontott életek miatt.

Nem vagyok egy Amerika-mániás. De! Ott mit ünnepelnek? A Függetlenség napját! Valóban ünnepli hangulatuk van, szívesen vesznek részt rajta. Mi miért nem ünnepeljük azt a napot, amikor a törökök vagy az oroszok elhagyták az országot? 

Valahogy úgy érzem, nem akarják, hogy kollektíven ünnepeljünk. Inkább az a cél, hogy kollektíven búsuljunk, gyászoljunk. 

Én már gyerekként pont ezért nem szerettem ezeket az ünnepeket. 

Nemzeti sorsról még nem hallottak ezek az emberek? Mi magunk is hódítottunk annak idején, lemészároltunk embereket, elűztük a hazájukból, megszállás alatt tartottuk őket. Mi magunk is megszállók voltunk. Akkor miért nem képzelhető el, hogy minket is megszálljanak? 

És itt természetesen nem azok ellen vagyok, akik csatákban elhunyt szeretteiket, rokonaikat hiába várták vissza. Félre ne értsetek (én is veszítettem el nagypapát az első világháború következményeként, akit nem is ismerhettem). De ez amolyan "nemzeti karma". 

2012 összegzés

Örömmel konstatálom, eredményes évet zárunk.
Dolog volt is rendesen, alig győztük. Lám, ez a blogom is alig-alig kapott bejegyzést.

Nos hát nézzük:

Régi vágyunk teljesült, amikor idén márciusban eljutottunk Indiába. Már 2011. augusztusától ez a dolog szőtte át mindennapjainkat. Az oltások, a készülődés... Történetét olvashatjátok: http://indiaiutazas.blogspot.com

Felejthetetlen, egy életre szóló élmény volt, ám itt nincs vége a történetnek. Hisz megfogadtuk, visszamegyünk.

Ugyanebben az időpontban (!) realizálódott egy másik régi terv, Kedvesem egy régi vágya egy ingatlan formájában, amiből aztán önzetlenül fizikai formát öltött az Aranytükör. Soha nem is gondoltam rá, hogy ez egy anyagilag megfogható dolog lesz, aztán jött egy gondolat, és hip-hop összejátszottak a dolgok. Itt nézhetitek: http://aranytukor.blogspot.com

Szintén ezen a tavaszon vették fel fiúnkat városunk egyik legjobb gimnáziumába, ahol nagyon jól érzi magát. Jó látni Őt is kiteljesedni.

Szeptembertől besűrűsödtek a dolgok. Gyakorlatilag reggeltől estig dolgozunk, de tudjuk meglesz az eredménye.

Aztán az év végére még a debreceni Govinda étterem (http://www.harekrisna.hu) is bővítésre került, ahol nagyon sok szolgálatra van lehetőség. Mekkora örömmel is segítünk ott!

Igyekszünk a legjobban  teljesíteni a kötelességünket, és sorban valósulnak meg céljaink. Még az év vége is gyarapodást hozott!

Biztosan vannak még dolgok, amiket kihagytam. Ezek voltak a legfontosabb vonulatok.

Nagyon hálás vagyok mindezért. Köszönöm-köszönöm-köszönöm!!!

Kapcsolat - párkapcsolat - szerelem

Azt látom magam körül, hogy kapcsolatok válnak működésképtelenné, emberek válnak el számomra értelmetlenül, üzleti partnerek kapnak össze teljesen feleslegesen, és még sorolhatnám.

Minden azért történik, mert az Emberek nincsenek tisztában Önmagukkal.

Felgyorsult civilizált életünkben elvész az EMBER maga, elvész az emberben lévő LÉLEK, és csak beállnak a sorba a "vásárlók" közé. És mit vásárolnak? Úgy gondolják, hogy szeretetet, egészséget, boldogságot.

Eközben belül pedig szeretethiányosak és maguk sem tudnak szeretni, egészségtelenek és boldogtalanok.

Ha abból a tényből indulunk ki, hogy mindenkiben van egy Lélek, aki örök, minden tudás birtokában van és boldog, akkor nagy baj nem lehet.

Ha tovább megyünk és megértjük, hogy emberként mindenki szeretne megfelelni a társadalmi és a környezeti elvárásoknak, akkor kezdődik a probléma.

Mert a Lélek igényei és a mai közösségi elvárások messze ellentétes irányban mozognak.

A kettő közötti óriási szakadékból erednek frusztráló negatív gondolatok, a félelem, a düh, az agresszió és a többi, a Lélektől távol álló érzelmek.

Amikor két ember találkozik, a Lélek természetéből adódik az igény, hogy szeressék egymást. Mint barátot, mint kollégát, mint szülőt, mint gyereket, mint társat. Ez természetes folyamat. Természetes igény. Amíg a kapcsolatot ez a természetes igény irányítja, minden rendben működik.

A gond akkor kezdődik, amikor a társadalom fejlődése, és a közösség által formálódott egó képbe lép.

A Lélek hiába szeretné továbbra is ugyanazt a szeretetteljes kapcsolatot fenntartani, az egó elkezd ellene harcolni, és hangosan kiabál az elmében.

A két Lélek szereti egymást továbbra is, hiszen nem véletlenül kötötték össze valamilyen módon az életüket, de az egó harcol. Egyik egó kűzd a másik ellen, hogy érvényesüljön az akarata. Eközben egy emberen belül is folyik a harc a Lélek és az egó között. A harc sajnos egyirányú. Mert a Lélek csak szeretni, elfogadni és megbocsájtani képes. Értetlenül áll a dolog előtt. Az egó pedig minden egyes nyert csata után csak hízik, egészen addig, amíg az ember végül "lelketlenné" válik, s már csak az anyagi világban való törterő előrejutás kap szerepet. 

Nagy felelősségünk van abban, hogy idáig ne jussunk el. De ha már eljutott valaki idáig, akkor is fel kell tudni  ismerni az igazi lényünket, és az igazi hovatartozásunkat. Ezt megtalálván visszajutunk eredeti viselkedésünkhöz is.

Meggyőződésem, hogy így minden kapcsolat helyrehozható. Feltéve, hogy mind a két fél akarja. Ha csak az egyiknek is túl hangos az egó az elméjében, azaz elméjét az egó irányítja, s nem hajlandó változtatni, sajnos a másik ember számára is rossz helyzet alakul ki. 

Történések - érzések

Nagyon sok minden történik körülöttem. Olyannyira felgyorsultak az események, csak kapkodni tudom a fejemet :-)

Így aztán kevesebb idő jut erre a blogomra.

Az álmok megvalósulnak, miközben munka terén a hangsúly áthelyeződik egyik dologról a másikra. 

Jó ebben a rohanásban, hogy otthon békére és biztonságra találok, amikor hazamegyek. Persze igyekszem több időt tölteni a családdal, bár most eléggé kiélezett a helyzet. 

Soha nem éreztem még ennyire tisztának az eneriáimat, és soha nem éreztem még magam ennyire erősnek.

Lassan rezignáltan figyelem, ahogy az emberek körülöttem saját csapdájukba futnak bele. Nagyon sok ilyet látok mostanában, s annyira el vannak foglalva saját maguk által megteremtett gondolatokkal és körülményekkel, hogy ha ordítanék sem hallanák meg szavaimat. Ilyenkor sajnos nincs mit tenni, elengedem...

Viszont van egy másik réteg, akik éheznek az információra, keresik a lehetőséget és a kiutat. Alakulnak a tudatossági szintjüket emelni akaró emberek kis csoportjai, ami hozzájárul az egész Univerzum tudatossági szintjének emelkedéséhez. Jó ezt látni...

Köszönöm...

Az idő

Az idő életünk egyik tényezője, körülménye. Manapság úgy alakulnak a dolgok, hogy sokak számára az egyik legfontosabb dologgá vált a pénz mellett.

Határozottan úgy gondolom, mindenkinek arra van ideje, amire csak akar. Minden egyes kijelentésért, miszerint "nincs rá elég időm" mi magunk vagyunk a felelősek.

Az idő felhasználása egyenes arányban kellene hogy álljon az értékrendünkkel.

Gondold át, mi a legfontosabb dolog az életedben. Az áll értékrended legelején. Mi a következő, a következő... stb.

Majd figyeld meg, mire szentelsz a legtöbb időt. Ebben is állíts fel egy listát.

Ha azt látod, hogy a számodra legfontosabb dologra szánsz a legtöbb időt, akkor elégedett és boldog lehetsz.

Ha viszont azt látod, hogy a család áll a lista élén, és a munkád foglalja le a legtöbb időt, akkor ott bizony valami nem kerek. Vagy a tudatalattid mégis a munkára szavaz fontosság tekintetében, vagy fontos ugyan a család, de inkább mégis valami külső elvárásnak felelsz meg elsősorban és nem Önmagadnak.

Ebből aztán adódik a frusztráció, komolyabb esetben pedig a depresszió.

Ezzel most nem arra sarkallak, hogy kevesebbet foglalkozz a munkáddal. De azt is lehet úgy végezni, hogy érzéseid ezzel a dologgal kapcsolatban a családra fókuszálodnak. Illetve megengeded Magadnak, hogy elegendő legyen a munkaidő a tényleges munka elvégzésére, hogy utána valóban tudj a számodra fontos dolgokkal foglalkozni...

Persze lehet erről még órákat beszélgetni... Lesz is majd ilyen alkalom, amikor ezt vitatjuk majd meg....

Hozzáállás

Furcsa, hogy vannak emberek, akik csak úgy tudnak dolgokat elintézni, hogy közben szinte kizárólag negatív energiával dolgoznak.

Tudjuk, hogy az energiák az Univerzumban egyenrangúak. "Előjel nélküliek". Itt ne matematikára gondoljatok. Az energia tőlünk függetlenül létezik, mi magunk a felhasználás során alakítjuk pozitívvá, vagy negatívvá gondolatainkkal. (pl. atomenergia) Egyfajta egyetemes erő, ami mozgatja az Univerzumot. Akarattal nem kötöm filozófiához, Isten neveihez, mert ez független vallástól, embertől, mindentől. Valaki akár vallásos, akár nem, hihet bármelyik Istenben, (a "nemhit" is hit!) valamiféle erő akkor is mozgatja az általunk észlelt Világot.

Minden ügyet el lehet intézni így is és úgy is. Jó esetben szeretettel, gondoskodással, pozitív elvárásokkal, megbocsájtással, tisztelettel tesszük ezt. Ám ha valakit az irigység, a düh, a harag vezérel, ugyanez az energia az illető Önmaga és mások számára is rossz körülményeket teremt. De leginkább Önmaga számára. Hisz amíg én függetleníteni tudom magam mások gondolataitól, addig Önmagam gondolataitól nem szabadulhatok!

Igen, körülöttem is vannak ilyen emberek. Szeretnék segíteni nekik, hogy másként lássák a helyzetüket, hiszen egyetlen gondolat megváltoztathatja a dolgok folyamatát, irányát, főleg rezgését. S ezzel minden fél megelégedésére jól alakulhatnak a dolgok, már amennyire lehet. Sokszor a végkifejlet nem a "legkedvezőbb" valaki számára, egy ügy lezárása azonban mély nyomokat hagyhat emberekben. Ha az az ügy durván, rossz érzelmekkel záródik, a feldolgozása nehéz feladat, akár egész életében végig kíséri az illetőt.

Ha azonban minden erőfeszítés ellenére embereknek el kell válni, tegyétek azt szeretettel, tisztelettel és alázattal. 

Gondolatok

Napok óta csak gondolkodok... hetek óta csak gondolkodok... hónapok óta csak gondolkodok... évek óta csak gondolkodok...  Lehet, hogy életek óta csak gondolkodok? 

Szóval napok óta csak az jár a fejemben, hogy annyi minden jár a fejemben, nem is tudom, mit írjak le belőle, mit valósítsak meg, mit tegyek, hogy kicsit kiürüljön a fejem...

Tegnap este, éjszaka már az ágyban, paplan alatt hangosan fogalmaztam meg:

"Túl sok a gondolat a fejemben." Kedvesem rákérdezett, mondjam el, mik azok?  Válaszom: Túl sok minden, el sem tudom mondani...

Épp ezért kevés a bejegyzés ebben a blogban mostanában. 

Igen, túl sok minden jár most a fejemben, ami persze jó, mert előre visz. Várom, hogy letisztuljanak a gondolataim, s a rengeteg történés, ami most pozitív irányban folyik körülöttem, a helyére kerüljön. 

Ez az év türelemre tanít, erre már többször rájöttem. Nagy-nagy türelemre...

Gouranga!

Irigység

Irigyek mindig lesznek, amíg emberek élnek a Földön.

Milyen furcsa számomra már csak leírni is ezt a szót. Teljesen idegenül hangzik :-)

Az irigység az egyik legrosszabb negatív érzelem. S mint minden negatív érzelem ez is hiányérzetből ered. 

Aki irigy, annak az fáj, hogy neki nincs valami, ami másnak megadatott (aminek persze oka van, de erre az irigy ember nem jön rá).

Irigynek lenni annyit jelent, mint vágyni a másik ember körülményeire. Ez a vágy azonban nem tiszta, pozitív érzés. Düh társul hozzá, sokszor elkeseredettség, tehetetlenség, ami aztán pont az ellenkezőjét hozza magával. Vagyis még nagyobb hiányt és dühöt.

Az emberi konfliktusok nagy része irigységből ered. 

Meg kell tanulnod, attól, hogy más körülményeit irigyled, Neked csak rosszabb lesz. Viszont örülni más sikereinek jó állapotba hozza a tudatodat. Egy más sikerein való örömből kialakult vágy már pozitív, s hozza magával azokat a körülményeket, ami közelebb hoz vágyad tárgyához, annak a lehetőségéhez.

Mit kell tegyél, ha felfedezed Magadban az irigységet? Tudatosítanod kell, hogy most ez az érzelem uralta el elmédet, majd tudatosan engedd el, és örülj a másik ember sikerének.

Mit tegyél, ha Rád irigyek? Semmit! Mosolyogj és örülj annak, hogy Te rendelkezel azzal a körülménnyel, amire más irigy. S kívánd azt neki szeretettel, találja meg Ő is a saját körülményeit, amitől boldog lesz.

Nekem így, Neked úgy

Megélem azt, ami tényleg az enyém. Minden porcikámmal érzem, minden érzékszervemmel fogom, és élvezem.

Napsütésben autót vezetni? Csodálatos.
Napsütésben sétálni? Csodálatos.
Kapni egy telefonhívást egy rég nem hallott embertől? Csodálatos.
Beszívni a friss hajnali levegőt? Csodálatos.
Hallani a madarak csicsergését? Csodálatos.

Én így élem meg. És más hogy éli meg?
"Szemembe süt ez a vacak nap."
"Gyalog kell mennem."
"Mit zaklat már, mikor olyan régen nem keresett?"
"Miért nem aludhattam tovább?"
"Mért zajolnak ezek a madarak ilyen korán?"

A Te döntésed, hogy éled meg!

Figyelem

Igen, figyelek a belső hangra. Várom a lépésket, amiket meg kell tennem.

Jelek

Mindig várjuk, hogy történjen valami, ami vágyaink megvalósulásának irányába visz. Jönnek is velünk szemben az úton a lehetőségek, de mi sokszor elmegyünk mellette. Ilyen az ember. Büszkeségből, félelemből vagy egyszerűen a dolog egyértelműségének, egyszerűségének oka folytán nem veszi észre.

A napokban én is egy bizonyos irányba nézegettem, ahol lehetőségét látnám életem további fejlődésének. S miután hangsúlyt és energiát fordítottam rá, fel is bukkant egy lehetőség, ami továbbvihet az általam elképzelt ösvényen.

Természetesen első reakciómban elmosolyodtam a dolgon. Ugyan már! Aztán belegondolam az emberek gyarlóságába, az észre nem vett és kihagyott lehetőségek ezreibe, amit nap mint nap elutasítunk. Így aztán úgy döntöttem, mit veszíthetek? Megnézem magamnak a felkínált lehetőséget. Igaz, hogy még néhány kisebbfajta csodának történnie kell ahhoz, hogy időben beleférjen, valahogy módot kell találnom a kötelességem teljesítéséhez, mert ugye két helyen egy időben még én sem lehetek.

Kíváncsian várom ;-)

Elfekvőben...

Találtam még néhány megírt, de meg nem osztott, piszkozatban elmentett bejegyzésemet... szép lassan megosztogatom ezeket is. Biztosan oka van annak, hogy nem akkor osztottam meg, amikor megírtam.

Felismerés II.

Tegnap egy nagyon kedves fiatal lánnyal találkoztam, akinek az életét meghatározza egy törés.

Ebben segítek neki, feldolgozni, elengedni.

Ő kérdezte meg tőlem, hogy én "látok" dolgokat? Vagy honnan tudom amit tudok?

Ezen még soha nem gondolkoztam, természetesnek vettem, hogy "jön az információ", nem kerestem az okot és a hogyant.

Aztán ma, amikor jógázni mentem, valami miatt nem a biciklit vettem elő, hanem autóba ültem. Az okát nem tudtam, eső nem közelgett, de mindig engedek a "belső hang"-nak, nem keresem a miérteket, csak megteszem.

Egy piros lámpánál álltam, mikor elment az autó mellett egy szürke pólós hátizsákos fiatalember. (Köszönöm Neki, hogy segített, hogy közreműködött a felismerésemben.) Ott, abban a pillanatban, átfutott fejemen az Ő sorsa, és az érzelmei. Mindent tudtam róla. Nem történés, hanem érzés szinten. 

Azt hiszem, ezért kellett az autóba ülnöm, hogy őt láthassam. 

Belém vágott a felismerés, hogy amikor én embereket látok, akkor sorokat és érzéseket "érzek". 

Emlékszem, kislány koromban imádtam nézni az embereket. Csak úgy. Főiskolás koromban sokat ültem a templompark padjain, és csak néztem az embereket. Ma már értem miért. 

Köszönöm a tudást, igyekszem maximálisan jól használni az érdeketekben!

Felismerés

Sokat gondolkodom mostanában saját magamról, terveimről, céljaimról. Abban a nagyszerű élményben lehet részem, hogy egy elég erősen visszahúzó erő hiányzik most az életemből. Nélküle szárnyalok. Ha jelen van az életemben, akkor is élvezetes sebességgel tudok haladni, de így most tényleg semmi nem állíthat meg.

Tavaly szeptemberben volt egy bejegyzésem, Érzés címen. Igen, én akkor valóban hittem azt, hogy amit érzek, az valóra fog válni. 

Érdekes módon az idén februárban írt bejegyzésem címének szintén az Érzés-t adtam. Most visszanézve én is rácsodálkozom a dolgokra.

Látjátok, milyen fontos, hogy valóban úgy ÉREZZÜK, mintha már meglenne, amire vágyunk?

Hát örömmel jelentem, a mai nappal hivatalosan is sajátunkká vált a vágyott cél.

3 hónapja már, hogy elindultak a tényleges lépések, de papíron csak mára rendeződött a dolog.

Az élet türelemre, kitartásra és alázatra tanított.

Köszönöm! Hálás vagyok érte!

És csak most veszem észre, hogy nem is arról írtam, amiről akartam :-)

Semmi sem véletlen, ennek itt biztosan helye van.

Úgyhogy kezdem a következő bejegyzést is :-))))))

Rombolás

Milyen furcsa is a Világ. Ahhoz, hogy valamit felépítsünk, egy más valamit le kell rombolni. Ahhoz, hogy újat teremtsünk, egy régit meg kell szüntetnünk.

De ha kívülről nézed, lehet csak a rombolást látod. Én azonban látom, mi lesz majd belőle. A végeredménnyel pedig TE is elégedett leszel!

Ezért hát ne háborogjunk, ha valamit lerombolni látunk. Ne féljünk valaminek az elmúlásától, mert új lép helyébe! Nem biztos, hogy a saját szemünkkel látjuk az összefügéseket, nem biztos, hogy értjük a miérteketés a hogyanokat.