Azt látom magam körül, hogy kapcsolatok válnak működésképtelenné, emberek válnak el számomra értelmetlenül, üzleti partnerek kapnak össze teljesen feleslegesen, és még sorolhatnám.
Minden azért történik, mert az Emberek nincsenek tisztában Önmagukkal.
Felgyorsult civilizált életünkben elvész az EMBER maga, elvész az emberben lévő LÉLEK, és csak beállnak a sorba a "vásárlók" közé. És mit vásárolnak? Úgy gondolják, hogy szeretetet, egészséget, boldogságot.
Eközben belül pedig szeretethiányosak és maguk sem tudnak szeretni, egészségtelenek és boldogtalanok.
Ha abból a tényből indulunk ki, hogy mindenkiben van egy Lélek, aki örök, minden tudás birtokában van és boldog, akkor nagy baj nem lehet.
Ha tovább megyünk és megértjük, hogy emberként mindenki szeretne megfelelni a társadalmi és a környezeti elvárásoknak, akkor kezdődik a probléma.
Mert a Lélek igényei és a mai közösségi elvárások messze ellentétes irányban mozognak.
A kettő közötti óriási szakadékból erednek frusztráló negatív gondolatok, a félelem, a düh, az agresszió és a többi, a Lélektől távol álló érzelmek.
Amikor két ember találkozik, a Lélek természetéből adódik az igény, hogy szeressék egymást. Mint barátot, mint kollégát, mint szülőt, mint gyereket, mint társat. Ez természetes folyamat. Természetes igény. Amíg a kapcsolatot ez a természetes igény irányítja, minden rendben működik.
A gond akkor kezdődik, amikor a társadalom fejlődése, és a közösség által formálódott egó képbe lép.
A Lélek hiába szeretné továbbra is ugyanazt a szeretetteljes kapcsolatot fenntartani, az egó elkezd ellene harcolni, és hangosan kiabál az elmében.
A két Lélek szereti egymást továbbra is, hiszen nem véletlenül kötötték össze valamilyen módon az életüket, de az egó harcol. Egyik egó kűzd a másik ellen, hogy érvényesüljön az akarata. Eközben egy emberen belül is folyik a harc a Lélek és az egó között. A harc sajnos egyirányú. Mert a Lélek csak szeretni, elfogadni és megbocsájtani képes. Értetlenül áll a dolog előtt. Az egó pedig minden egyes nyert csata után csak hízik, egészen addig, amíg az ember végül "lelketlenné" válik, s már csak az anyagi világban való törterő előrejutás kap szerepet.
Nagy felelősségünk van abban, hogy idáig ne jussunk el. De ha már eljutott valaki idáig, akkor is fel kell tudni ismerni az igazi lényünket, és az igazi hovatartozásunkat. Ezt megtalálván visszajutunk eredeti viselkedésünkhöz is.
Meggyőződésem, hogy így minden kapcsolat helyrehozható. Feltéve, hogy mind a két fél akarja. Ha csak az egyiknek is túl hangos az egó az elméjében, azaz elméjét az egó irányítja, s nem hajlandó változtatni, sajnos a másik ember számára is rossz helyzet alakul ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése