Kiskarácsony Nagykarácsony

Karácsony, finomságok, ajándékok, jókedv, meglepetések, örömök.

És nem utolsó sorban pihenés!

Végre több időnk van magunkra és egymásra, mint máskor.

Gyermekünk két fénylő gömbbel hadonászik a televízió előtt, vicces...

Többek között ezt adta az idei Karácsony :-D

Én pedig jegesmedve lettem Noncsival együtt. Eljártuk a jegesmedvelányok téli táncát is!

Miért félsz, ha boldog vagy?

Egy kedves régi ismerősöm ráébresztett egy nagy igazságra ma. Saját szavait idézem: "Nem győztem félni, hogy valami baj lesz, mert túl boldog vagyok, s most bejött :-(" Sajnos meghalt a Édesapja. Nem mondom, hogy ezt Ő vonzotta magához, hiszen tudjuk, ez sokkal összetettebb. Inkább a rossz érzést fájlalom, ami ehhez az elégedettséghez társul.

Amikor leírta nekem e szavakat, rögtön a következővel válaszoltam: " A boldogságtól nem félni kell, hanem örülni lenni, és legfőképp H Á L Á S N A K lenni. Ezt jól jegyezd meg."

Szó szerint idéztem a Skype-on történt írásunkat.

Gondoljatok csak bele! Egy úgymond tökéletes élehelyezet, ami szép családot, elégedettséget eredményez, negatív rezgéssel, a félelemmel aposztrofáljuk???

Ha már egyszer boldog vagyok, mert jól érzem magam a bőrömben, hát nem inkább pozitív energiákat, érzelmeket kellene sugároznunk? Hálát, elégedettséget, köszönetet. Ez mind pozitív rezgés! No és a félelem? Az egyik legrosszabb érzelem, ami létezik, főleg ha épp elégedett vagy.

Ismerjük tehát fel boldogságunkat, annak okait, s éljük meg pozitívan!

Köszönöm, hogy felszínre hoztad ezt a témát bennem Krisztina, nagyon aktuális lehet minden téren!

Közeleg a Karácsony, a szeretet ünnepe. Örüljünk hát boldogságunknak!

S ha már itt járunk: Hálás vagyok legújabb "barátomért" is, akit nem hiába sodort mellém az élet :-)

Számomra a legfontosabb érzelem most: KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM!!!

Első hó

Itt van az idei első hó. Tudom, sokan vannak, akinek nem jelent semmit, ám én vállalom, szentimentális alkat vagyok ;-)

Igenis, nekem sokat jelent. Az idei első hóban, miután megfuttatuk a kutyákat, csináltunk egy igazán jó vega slambucot ;-)

Nagyon jól sikerült, ennél rosszabb soha ne legyen!

Sajnos nagyfiúnk épp egy megfázással kűzd (ami nem véletlen) ezért ő a szobából kísérte figyelemmel az ebéd elkészültét. Mi felnőttek, és a kutyák, nagyon élveztük minden mozzanatát a főzésnek! Aztán persze kapott belőle kicsi és nagy, ahogy az illik!

Ennek a bokrunknak a bogyóira járnak a madarak télen. Szívesen látjuk őket. Mikor ezeket a sorokat írom, sűrű pelyhekben hull a hók mindjárt készítek egy képet a teraszajtón keresztül...

És végül kontrasztként kép a cserépkályhánkban lévő tűzről...

Hát nem csodálatos a világ? ;-)

Mikulásra

Egy szép piros zsákba csomagoltam azokat a dolgokat, amik a legfontosabbak számunkra, kérlek fogadjátok szeretettel:

Egészség

Szeretet

Megértés

Türelem

Kitartás

Értő figyelem

Emberség

Tartsátok magatokkal ezt a zsákot mindig, s szükség esetén vegyetek belőle!

Lehetőségek

Minden nap érkeznek életünkbe új és új lehetőségek, van hogy egészen picik, van hogy nagyok. A legtöbbet észre sem vesszük, elmegyünk mellettük. Vannak olyan nagy lehetőségek is, amik ordítanak, hogy figyeljünk rájuk, még sem vesszük észre. Ilyenkor a másik ember, akinek ez nem is fontos, sokszor észreveszi azt, és még szól is: Hé, Ember! Hát nem látod? Előfordul, hogy még ezek után sem látja. Feladatunk, hogy felhívjuk rá az illető figyelmét, de rákényszeríteni nem lehet a választásra.

Másik oldalról megközelítve a lehetőség nekünk is mindig adott. Figyeljünk embertársainkra, mire hívják fel a figyelmünket, lehet mi épp most megyünk el egy jó lehetőség mellett, ami számunkra az adott szituációban láthatatlan. Miért? A fókusz miatt. Máshol van a figyelmünk, talán túl szerelmesek, dühösek, csalódottak vagyunk.

"Figyelek embertársaimra. Elfogadom a mások által nyújtott segítséget. Szívesen segítek embertársaimon."

Ömagunkon is dolgozunk

Kineziológia tanulmányaim során megtanultam: amikor az ember valakit kezel, oldja a stresszét, ugyanakkor önmagán is dolgozik. Rengeteg emberrel találkozom, sokan beszélik el nekem életük helyzeteit. Mindig megpróbálok mögénézni a problémának, mivel javítható a helyzet. Ha valamelyik mozzantában saját életem egy részét vélem felfedezni, akkor a neki nyújtott tanácsok önmagamnak is szólnak.

Sokszor már az is elég, ha az ember kimondja a problémáját, hangosan átadja valakinek a mondanivalóját. Ilyenkor sokszor jelentéktelenné válik. Amíg csak saját magunkban mormolgatjuk, esszük magunkat a helyzet miatt, egyre csak beljebb és beljebb kerülünk a spirálba. Önmagunkat hergeljük, aminek soha nincs jó vége. De ha van egy ember, akinek őszintén elmesélheted, mire kimondod, lehet már meg is lesz rá a válasz. Vagy rájössz, hogy nem is olyan egetrengető a probléma. Persze mindenki szeret panaszkodni, kipakolni a nyűgjeinek zsákját, de érdemes inkább a lehetséges megoldásokat átbeszélni rögtön azután, ahogy megfogalmaztuk a bennünket érő rossz hatásokat.

Mindennapi csodák

A hétköznapok világában sokszor nem éljük át a csodát, pedig minden nap megtörténik. Kisfiunk augusztus végén eltörött keze a gyógyulás vége felé közeledik. A röntgenfelvételen tökéletesen össze van forrva, nyoma nem látszik a csúnya törésnek, ami persze a gondos orvosi beavatkozásnak is köszönhető. De gondoljunk csak bele. Testünk a bevitt tápanyagokból csontsejteket gyárt, és befoltozza a hiányt. Az orvostudomány csak segít mozdulatlanul tartani a törött részt. Teljesen függetlenül attól, mit gondolunk róla, testünk teszi, végzi a kötelességét. Ha valakinek azt mondanánk, aki nem hallott még soha a csont összeforrásáról, hogy majd magától gyárt oda csontot a tested, lehet kinevet. Ha semmit nem tud az orvostudományról és a test ilyen folyamatairól, miért is hinné el?

Mi pedig, akik tudjuk a biológiai hátterét, természetesnek vesszük. Pedig mi ez, ha nem egy kisebbfajta csoda? Honnan tudja a szervezet, mit kell tennie? Honnan tudja, pontosan hova kell "leszállítani" a sejteket? Hova kell beépíteni? Észre kell vennünk a háttérben húzódó intelligens tervezést, és el kell fogadni ezeket a hétköznapi csodákat. Sok hasonló dolog van, aminek nem tudjuk a hátterét, nem tudjuk megmagyarázni, ezért sokan nem is hisznek benne.

A testünk képes magát meggyógyítani, ha megfelelően élünk. Ha fizikailag és lelkileg is megfelelően tápláljuk.

Persze a legfontosabb itt is a megelőzés. Soha nem késő elkezdeni az életmódváltást. Itt nemcsak az evési szokásokra gondolok, hanem a gondolkodásmódról. Válogassuk meg gondolatainkat, cselekedeteinket, s ahhoz igazodik a környezetünk is.