Hát igen. Velem is előfordul, hogy csalódok. Biztosan ez is kell ahhoz, hogy teljessé váljon személyiségem. Szó szerint kiteszed a lelked, és segítesz, kell a segítséged és szívesen is fogadják, mind anyagilag mint egyéb tevékenységben. Aztán hirtelen nem vagy elég jó, mert nem tudsz teljesíteni bizonyos kritériumokat, amik a Te életedben nem is helyénvalóak. Hisz családod van, saját megszokott életed, s csak annyit vállalsz, amennyi ebbe belefér. No ilyenkor jött az elutasítás. Lassan egy éve. De ma ismét felszínre jött egy dolog miatt. Szeretném elmondani az illetőnek a helyzetről kialakult képemet, de a Kedvesem bölcsen azt mondta, ne tegyem, mert akkor az Ő meglátásuk szerint még én lennék a "bunkó". Hát nehéz, mit mondjak. De ez egy olyan hely, ahová leírom. Mert ha nem adom ki magamból, az belső feszültséget okoz, az pedig nem tesz jót. Végzem tovább a kötelességemet, s élek úgy, ahogy nekünk jó. Mert megyzőződésem, hogy amit eddig tettem az jó, s amit ezután fogok tenni is helyénvaló. Valahol jóváíródik még akkor is, ha mások nem ismerik el.
Itt és most elengedem a helyzettel kapcsolatos összes csalódottságomat, haragomat, tehetetlenségemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése