Nemzeti "ünnep"

Nem szeretnék senki nemzeti érzületű embert megbántani, de eszembe jutott néhány gondolat.

Itt van ez a "búsmagyar" nép. Nemzeti "ünnepeink" mind gyásznapok. Ezek nem ünnepek, hanem megemlékezések. Mit ünnepeljünk a márciusi ifjak bebörtönzésén? Mit ünnepeljünk az aradi vértanúk lemészárlásán? 

Az egész történelem tanítás folyamán arra tanítják a magyar diákokat, hogy haragudjanak a másik népre. Ezért vagy azért, de gyűlöletet alakítanak ki fiatal korban. Nem a nemzetek együttélésének lehetőségét adja vissza a tankönyv, hanem a haragot a kiontott életek miatt.

Nem vagyok egy Amerika-mániás. De! Ott mit ünnepelnek? A Függetlenség napját! Valóban ünnepli hangulatuk van, szívesen vesznek részt rajta. Mi miért nem ünnepeljük azt a napot, amikor a törökök vagy az oroszok elhagyták az országot? 

Valahogy úgy érzem, nem akarják, hogy kollektíven ünnepeljünk. Inkább az a cél, hogy kollektíven búsuljunk, gyászoljunk. 

Én már gyerekként pont ezért nem szerettem ezeket az ünnepeket. 

Nemzeti sorsról még nem hallottak ezek az emberek? Mi magunk is hódítottunk annak idején, lemészároltunk embereket, elűztük a hazájukból, megszállás alatt tartottuk őket. Mi magunk is megszállók voltunk. Akkor miért nem képzelhető el, hogy minket is megszálljanak? 

És itt természetesen nem azok ellen vagyok, akik csatákban elhunyt szeretteiket, rokonaikat hiába várták vissza. Félre ne értsetek (én is veszítettem el nagypapát az első világháború következményeként, akit nem is ismerhettem). De ez amolyan "nemzeti karma". 

2012 összegzés

Örömmel konstatálom, eredményes évet zárunk.
Dolog volt is rendesen, alig győztük. Lám, ez a blogom is alig-alig kapott bejegyzést.

Nos hát nézzük:

Régi vágyunk teljesült, amikor idén márciusban eljutottunk Indiába. Már 2011. augusztusától ez a dolog szőtte át mindennapjainkat. Az oltások, a készülődés... Történetét olvashatjátok: http://indiaiutazas.blogspot.com

Felejthetetlen, egy életre szóló élmény volt, ám itt nincs vége a történetnek. Hisz megfogadtuk, visszamegyünk.

Ugyanebben az időpontban (!) realizálódott egy másik régi terv, Kedvesem egy régi vágya egy ingatlan formájában, amiből aztán önzetlenül fizikai formát öltött az Aranytükör. Soha nem is gondoltam rá, hogy ez egy anyagilag megfogható dolog lesz, aztán jött egy gondolat, és hip-hop összejátszottak a dolgok. Itt nézhetitek: http://aranytukor.blogspot.com

Szintén ezen a tavaszon vették fel fiúnkat városunk egyik legjobb gimnáziumába, ahol nagyon jól érzi magát. Jó látni Őt is kiteljesedni.

Szeptembertől besűrűsödtek a dolgok. Gyakorlatilag reggeltől estig dolgozunk, de tudjuk meglesz az eredménye.

Aztán az év végére még a debreceni Govinda étterem (http://www.harekrisna.hu) is bővítésre került, ahol nagyon sok szolgálatra van lehetőség. Mekkora örömmel is segítünk ott!

Igyekszünk a legjobban  teljesíteni a kötelességünket, és sorban valósulnak meg céljaink. Még az év vége is gyarapodást hozott!

Biztosan vannak még dolgok, amiket kihagytam. Ezek voltak a legfontosabb vonulatok.

Nagyon hálás vagyok mindezért. Köszönöm-köszönöm-köszönöm!!!

Kapcsolat - párkapcsolat - szerelem

Azt látom magam körül, hogy kapcsolatok válnak működésképtelenné, emberek válnak el számomra értelmetlenül, üzleti partnerek kapnak össze teljesen feleslegesen, és még sorolhatnám.

Minden azért történik, mert az Emberek nincsenek tisztában Önmagukkal.

Felgyorsult civilizált életünkben elvész az EMBER maga, elvész az emberben lévő LÉLEK, és csak beállnak a sorba a "vásárlók" közé. És mit vásárolnak? Úgy gondolják, hogy szeretetet, egészséget, boldogságot.

Eközben belül pedig szeretethiányosak és maguk sem tudnak szeretni, egészségtelenek és boldogtalanok.

Ha abból a tényből indulunk ki, hogy mindenkiben van egy Lélek, aki örök, minden tudás birtokában van és boldog, akkor nagy baj nem lehet.

Ha tovább megyünk és megértjük, hogy emberként mindenki szeretne megfelelni a társadalmi és a környezeti elvárásoknak, akkor kezdődik a probléma.

Mert a Lélek igényei és a mai közösségi elvárások messze ellentétes irányban mozognak.

A kettő közötti óriási szakadékból erednek frusztráló negatív gondolatok, a félelem, a düh, az agresszió és a többi, a Lélektől távol álló érzelmek.

Amikor két ember találkozik, a Lélek természetéből adódik az igény, hogy szeressék egymást. Mint barátot, mint kollégát, mint szülőt, mint gyereket, mint társat. Ez természetes folyamat. Természetes igény. Amíg a kapcsolatot ez a természetes igény irányítja, minden rendben működik.

A gond akkor kezdődik, amikor a társadalom fejlődése, és a közösség által formálódott egó képbe lép.

A Lélek hiába szeretné továbbra is ugyanazt a szeretetteljes kapcsolatot fenntartani, az egó elkezd ellene harcolni, és hangosan kiabál az elmében.

A két Lélek szereti egymást továbbra is, hiszen nem véletlenül kötötték össze valamilyen módon az életüket, de az egó harcol. Egyik egó kűzd a másik ellen, hogy érvényesüljön az akarata. Eközben egy emberen belül is folyik a harc a Lélek és az egó között. A harc sajnos egyirányú. Mert a Lélek csak szeretni, elfogadni és megbocsájtani képes. Értetlenül áll a dolog előtt. Az egó pedig minden egyes nyert csata után csak hízik, egészen addig, amíg az ember végül "lelketlenné" válik, s már csak az anyagi világban való törterő előrejutás kap szerepet. 

Nagy felelősségünk van abban, hogy idáig ne jussunk el. De ha már eljutott valaki idáig, akkor is fel kell tudni  ismerni az igazi lényünket, és az igazi hovatartozásunkat. Ezt megtalálván visszajutunk eredeti viselkedésünkhöz is.

Meggyőződésem, hogy így minden kapcsolat helyrehozható. Feltéve, hogy mind a két fél akarja. Ha csak az egyiknek is túl hangos az egó az elméjében, azaz elméjét az egó irányítja, s nem hajlandó változtatni, sajnos a másik ember számára is rossz helyzet alakul ki. 

Történések - érzések

Nagyon sok minden történik körülöttem. Olyannyira felgyorsultak az események, csak kapkodni tudom a fejemet :-)

Így aztán kevesebb idő jut erre a blogomra.

Az álmok megvalósulnak, miközben munka terén a hangsúly áthelyeződik egyik dologról a másikra. 

Jó ebben a rohanásban, hogy otthon békére és biztonságra találok, amikor hazamegyek. Persze igyekszem több időt tölteni a családdal, bár most eléggé kiélezett a helyzet. 

Soha nem éreztem még ennyire tisztának az eneriáimat, és soha nem éreztem még magam ennyire erősnek.

Lassan rezignáltan figyelem, ahogy az emberek körülöttem saját csapdájukba futnak bele. Nagyon sok ilyet látok mostanában, s annyira el vannak foglalva saját maguk által megteremtett gondolatokkal és körülményekkel, hogy ha ordítanék sem hallanák meg szavaimat. Ilyenkor sajnos nincs mit tenni, elengedem...

Viszont van egy másik réteg, akik éheznek az információra, keresik a lehetőséget és a kiutat. Alakulnak a tudatossági szintjüket emelni akaró emberek kis csoportjai, ami hozzájárul az egész Univerzum tudatossági szintjének emelkedéséhez. Jó ezt látni...

Köszönöm...

Az idő

Az idő életünk egyik tényezője, körülménye. Manapság úgy alakulnak a dolgok, hogy sokak számára az egyik legfontosabb dologgá vált a pénz mellett.

Határozottan úgy gondolom, mindenkinek arra van ideje, amire csak akar. Minden egyes kijelentésért, miszerint "nincs rá elég időm" mi magunk vagyunk a felelősek.

Az idő felhasználása egyenes arányban kellene hogy álljon az értékrendünkkel.

Gondold át, mi a legfontosabb dolog az életedben. Az áll értékrended legelején. Mi a következő, a következő... stb.

Majd figyeld meg, mire szentelsz a legtöbb időt. Ebben is állíts fel egy listát.

Ha azt látod, hogy a számodra legfontosabb dologra szánsz a legtöbb időt, akkor elégedett és boldog lehetsz.

Ha viszont azt látod, hogy a család áll a lista élén, és a munkád foglalja le a legtöbb időt, akkor ott bizony valami nem kerek. Vagy a tudatalattid mégis a munkára szavaz fontosság tekintetében, vagy fontos ugyan a család, de inkább mégis valami külső elvárásnak felelsz meg elsősorban és nem Önmagadnak.

Ebből aztán adódik a frusztráció, komolyabb esetben pedig a depresszió.

Ezzel most nem arra sarkallak, hogy kevesebbet foglalkozz a munkáddal. De azt is lehet úgy végezni, hogy érzéseid ezzel a dologgal kapcsolatban a családra fókuszálodnak. Illetve megengeded Magadnak, hogy elegendő legyen a munkaidő a tényleges munka elvégzésére, hogy utána valóban tudj a számodra fontos dolgokkal foglalkozni...

Persze lehet erről még órákat beszélgetni... Lesz is majd ilyen alkalom, amikor ezt vitatjuk majd meg....

Hozzáállás

Furcsa, hogy vannak emberek, akik csak úgy tudnak dolgokat elintézni, hogy közben szinte kizárólag negatív energiával dolgoznak.

Tudjuk, hogy az energiák az Univerzumban egyenrangúak. "Előjel nélküliek". Itt ne matematikára gondoljatok. Az energia tőlünk függetlenül létezik, mi magunk a felhasználás során alakítjuk pozitívvá, vagy negatívvá gondolatainkkal. (pl. atomenergia) Egyfajta egyetemes erő, ami mozgatja az Univerzumot. Akarattal nem kötöm filozófiához, Isten neveihez, mert ez független vallástól, embertől, mindentől. Valaki akár vallásos, akár nem, hihet bármelyik Istenben, (a "nemhit" is hit!) valamiféle erő akkor is mozgatja az általunk észlelt Világot.

Minden ügyet el lehet intézni így is és úgy is. Jó esetben szeretettel, gondoskodással, pozitív elvárásokkal, megbocsájtással, tisztelettel tesszük ezt. Ám ha valakit az irigység, a düh, a harag vezérel, ugyanez az energia az illető Önmaga és mások számára is rossz körülményeket teremt. De leginkább Önmaga számára. Hisz amíg én függetleníteni tudom magam mások gondolataitól, addig Önmagam gondolataitól nem szabadulhatok!

Igen, körülöttem is vannak ilyen emberek. Szeretnék segíteni nekik, hogy másként lássák a helyzetüket, hiszen egyetlen gondolat megváltoztathatja a dolgok folyamatát, irányát, főleg rezgését. S ezzel minden fél megelégedésére jól alakulhatnak a dolgok, már amennyire lehet. Sokszor a végkifejlet nem a "legkedvezőbb" valaki számára, egy ügy lezárása azonban mély nyomokat hagyhat emberekben. Ha az az ügy durván, rossz érzelmekkel záródik, a feldolgozása nehéz feladat, akár egész életében végig kíséri az illetőt.

Ha azonban minden erőfeszítés ellenére embereknek el kell válni, tegyétek azt szeretettel, tisztelettel és alázattal. 

Gondolatok

Napok óta csak gondolkodok... hetek óta csak gondolkodok... hónapok óta csak gondolkodok... évek óta csak gondolkodok...  Lehet, hogy életek óta csak gondolkodok? 

Szóval napok óta csak az jár a fejemben, hogy annyi minden jár a fejemben, nem is tudom, mit írjak le belőle, mit valósítsak meg, mit tegyek, hogy kicsit kiürüljön a fejem...

Tegnap este, éjszaka már az ágyban, paplan alatt hangosan fogalmaztam meg:

"Túl sok a gondolat a fejemben." Kedvesem rákérdezett, mondjam el, mik azok?  Válaszom: Túl sok minden, el sem tudom mondani...

Épp ezért kevés a bejegyzés ebben a blogban mostanában. 

Igen, túl sok minden jár most a fejemben, ami persze jó, mert előre visz. Várom, hogy letisztuljanak a gondolataim, s a rengeteg történés, ami most pozitív irányban folyik körülöttem, a helyére kerüljön. 

Ez az év türelemre tanít, erre már többször rájöttem. Nagy-nagy türelemre...

Gouranga!