Igen, velem ritkán fordul elő, hogy beteg legyek. A megfázások elkerülnek, mert nem hiszek bennük. Vagy ha meg is találnak, gyorsan meggyógyulok.
Nos, most nem sikerült. A betegség mindig figyelmeztetés. Leülteti a lélek a testet, hogy legyen ideje gondolkodni :-)
Egy hétig kénytelen voltam magammal foglalkozni. Ez persze nem is jött rosszul. Rengeteget tudtam olvasni, s mivel épp gyógyítást tanulok, volt időm többet gyakorolni, főleg magamon.
Természetesen a negatív gondolatok elengedésével kezdtem. Napi teendőink részévé kell ennek vállnia. Még a legpozitívabb gondolkodóknak is adódhatnak negatív gondolatai. De ennek is örülni kell, hiszen működik a felismerés, és rávilágít valaminek a hiányára. Ha pedig már tudjuk miben szenvedünk hiányt, akkor tudjuk, mire kell koncentrálni. Vagyis mire nem kell koncentrálni. Az adott dolog hiányára.
Minden betegség figyelmeztetés, ami azt mutatja, hogy éteri-, érzelmi-, mentális testünkben már valami elkezdődött, egy olyan dolog, ami a lelket sérti. Ha pedig nem foglalkozunk vele, manifesztizálódik fizikai testünkben is. Tehát érdemes elgondolkodni, s megkeresni a lelki okot, ami kiválthatta a betegséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése